A nmet pilta igen rendhagy utat jrt be a Forma-1-ig, hiszen 14 ves korig a zongora kapott kzponti helyet az letben. Sutil tehetsges zongorista volt, muziklis belltottsgt pedig a j 30 vvel ezeltt Uruguaybl Nmetorszgba kltz desapjtl rklte, aki hossz veken keresztl hegedlt a Mncheni filharmonikusoknl.
Persze Adrian nem mutatkozhatott volna be 24 vesen a Forma-1-ben (2007.), ha csak a zongorzssal foglalkozott volna. 13 vesen mr kiprblta magt gokartban is, s mikor zenei plyafutst feladta, mr csak az autversenyzsre koncentrlt. Ennek meg is lett az eredmnye, hiszen figyelemremlt eredmnyeket produklt a nemzetkzi porondon is, gy 19 ves korban formautval folytathatta a szguldst.
Szerepelt a svjci Forma Ford, a nmet Forma BMW sorozatokban, de az F3 eurpai sorozatban is letette nvjegyt, 2005-ben csapattrsa, Lewis Hamilton mgtt msodik lett. 2006-ban kicsit tvolabb kerlt a tztl, hiszen nem a Forma-1-elszobjnak tartott GP2-ben, hanem a japn Forma Nippon szriban folytatta, de ezzel prhuzamosan a Midland csapat szneiben pntekenknt a Forma-1-ben is megmutatta magt. Ez a nhny alkalom is elg volt ahhoz, hogy meggyzze a csapatfnkt, Colin Kollest arrl, hogy rdemes t alkalmazni versenyzknt is.
Sutil gy kapott lehetsget arra, hogy 2007-ben bemutatkozzon a legjobbak kzt a Spykerr tkeresztelt Midland szneiben. A holland tulajdonban lv istll versenyautja a leggyengbb volt a meznyben, de mg Adrian csapattrsai szinte htrl htre cserldtek (Albers, Winkelhock s Jamamoto is lehetsget kapott, de egyikjk sem vltotta meg a vilgot), a nmet egyre jobban szerepelt, st az idny hajrjban, Japnban megszerezte maga s csapata els F1-es pontjt is, Fudzsiban 8. lett. Szerzdse 2008-ra is rvnyes az jabb nvvltson tes grdval, a Force Indival, de az Alonso utdjt keres McLaren-Mercedes is folyamatosan ostromolja a tehetsges nmetet.
Sutil azonban a nagy terveket szvget kiscsapattal, a Force Indival folytatta, ahol 2008-ban az joncok nehzkes lett ltk (a nmet olykor-olykor azrt megvillant), 2009-ben viszont risit fejldtek. A szezon hajrjban a csapat Giancarlo Fisichella rvn megszerezte els pole pozcijt s dobogs helyezst (az olasz msodik lett). Sutil is kitett magrt, msodik rajtkockjval s versenyen elrt negyedik helyvel egyni cscsot lltott fel Olaszorszgban. 2010-ben nem lehet ms a clja, mint - tovbbra is a Force India szneiben - megjavtani ezen rekordjait.
Els Forma-1-es futam:
2007. 03. 18. - Ausztrl Nagydj, Spyker
Els pontszerzs:
2007. 09. 30. - Japn Nagydj (8. hely - 1 pont)
Futamon elrt legjobb helyezs: 4. hely
Legjobb rajtpozci: 2.
Legjobb vilgbajnoki helyezs: 19. (2007. - 1 pont)
|