Lewis: Ha pofára esünk, rögtön fel kell állni
motorsportal.hu 2011.07.23. 11:46
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, miként vélekedik a jelenlegi helyzetéről, az átigazolási hírekről, a kritikáról, valamint a bajnoki esélyekről.
Az összesítésben 89 ponttal vagy lemaradva Sebastian Vetteltől. Voltaképpen fel is adhatnád, nem?
Lewis Hamilton: "Nem. Biztosan nem fogom feladni."
Miért hiszel továbbra is a bajnoki esélyeidben?
Lewis Hamilton: "Realista vagyok, de semmi sem lehetetlen. Erre már többször is volt példa a Formula-1-ben. Talán a silverstone-i verseny kulcsfontosságú lesz. A szezon még hosszú. Hiszek abban, hogy a srácok a gyárban találnak valamit, ami lehetővé teszi, hogy minden versenyt megnyerjünk."
Ezt jelenleg Vettel teszi. Mi az erőssége?
Lewis Hamilton: "Jól érzi magát a csapatában, jól boldogul az autóval, remek fizikai formában van, és minden győzelem után egyre erősebb lesz. Montrealban viszont láthattuk, hogy olykor Sebastian is hibázik. A szezon során ez volt az első alkalom, hogy nem volt tökéletes, de Valenciában ismét nyerni tudott. Nagyon lenyűgöző, amit Sebastian művel."
Ezzel szemben te számos kritikát kaptál. Niki Lauda azt mondta, hogy túl agresszív és neveletlen vagy.
Lewis Hamilton: "Nem tulajdonítok nagy jelentőséget annak, amit egy idős ember mond. Amit Niki mondott, nem fogja megváltoztatni az életemet. Ha az ember pofára esik, azonnal feláll és a következő lépésnél már erősebb lesz."
Jó, amikor az autódban ülsz és mindezt elfelejtheted?
Lewis Hamilton: "Igen. Amint rálépek a gázpedálra, egy másik világban érzem magam. Ilyenkor mindig csak a versenyre gondolok. Egy sportoló soha nem törheti a fejét olyan dolgokon, amik esetleg hátráltatják. De mi is csak emberek vagyunk, és természetesen bizonyos helyzetekben minket is megérint a kritika."
2008-ban mindenki kedvence voltál. Ma már ez nem mondható el.
Lewis Hamilton: "Ez természetes. Ha nyersz, az emberek szeretnek és mindenki veled akar barátkozni. Ha nem nyersz, akkor elfordulnak tőled. A sport így működik. Ha Michael Schumacher újra nyerne, mindenki rohanna hozzá és őt ünnepelné. A siker az egyik oka annak, amiért Sebastian ilyen népszerű. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszabb versenyző vagyok. Egyszerűen csak nincsenek olyan lehetőségeim, mint 2008-ban."
Emiatt kell a határokat keresned. Mikor észleled, hogy túlzásba estél?
Lewis Hamilton: "Miután a falnak csapódtam. Alapvetően azonban ez a második lépcsőfok. Vannak olyan helyzetek a pályán, amelyekről tudod, hogy szoros lehet. Ha szerencséd van, megúszod. Ha nem, akkor csak abban reménykedhetsz, hogy nem lesz semmi komoly baj. Több balesetem is volt a karrierem során. Talán néha túl agresszív voltam, amikor a határokat kerestem. Az én vezetési stílusom ilyen, amiért gyakran kritizálnak is. De csak így lehetek elég gyors, és ez tesz elégedetté."
Nem szoktál néha félni?
Lewis Hamilton: "Nem. Becsapódás előtt nem is gondolok a balesetre, ugyanis ilyen az adrenalin szétárad a testünkben. Soha nem féltem, még akkor sem, amikor fiatalabb voltam."
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki úgy vezessen, mint te, feltételek nélkül?
Lewis Hamilton: "Versenyzőként jól kell felmérned a helyzeteket és gyorsabban kell reagálnod, mint azt a vetélytársaid teszik. Gyorsabban kell bevenned a kanyart, jobban ki kell használnod a rázóköveket és nagyobb tempót kell diktálnod. Sok dolog ösztönös. Valakiben vagy megvannak ezek a képességek vagy nem. A legjobb versenyző egyszerre több dologra tud figyelni, mint a többiek."
A tehetséged a hétköznapokban is segít?
Lewis Hamilton: "Persze, hiszen a dolgok alapvetően ugyanúgy mennek. Néha, amikor az anyósülésen ülök, azt gondolom: miért kellett 400 méterrel a körforgalom előtt fékezni? Ezt semmi nem indokolja."
Mi az, ami annyira vonz a versenyzésben?
Lewis Hamilton: "Számomra ez nem feltétlenül a pszichológiával vagy technikával függ össze. Sokkal inkább szól a kihívásról. Mindig a legjobbat akarom kihozni önmagamból és az autóból is."
Gyakran Ayrton Sennához hasonlítod magad.
Lewis Hamilton: "Nem, ezt soha nem tettem. Csak mindig megpróbáltam utánozni őt. Ő volt a legjobb."
Miért?
Lewis Hamilton: "Ayrton soha nem félt, és hihetetlenül gyors volt. A pályán mindig agresszív volt, mégis fair. Annyira elszánt volt, mint korábban még soha senki a Formula-1-ben. Ayrton mindig a tökéletességre törekedett, minden egyes részlet esetében. Ezenkívül jó ember is volt."
Fontos, hogy a jó versenyző különleges személyiség legyen?
Lewis Hamilton: "Igen. Valamennyi bajnok egyedülálló volt a maga módján."
Milyen gyermek voltál?
Lewis Hamilton: "A suliban gyakran cikiztek, ezért megtanultam karatézni és később feketeöves lettem. Meg akartam védeni magam. A tanultakat soha nem használtam arra, hogy bárkinek is szándékosan sérülést okozzak. Az egyik barátom nagyon vézna, ugyanakkor nagyon intelligens volt, ezért sokkal nehezebb helyzete volt. Szövetséget kötöttünk: gyakran tanult velem, miután a versenyek miatt sokat hiányoztam, én pedig gondoskodtam arról, hogy senki se bántsa. Nagyszerű érzés, hogy valakinek segíthetünk."
Az emberek néha megismerik a másik arcodat is. Már téged is Simon Fuller menedzsel, aki a Spice Girls és David Beckham által vált híressé. Sokan úgy vélik, hogy nem éred be azzal, hogy a sportvilág sztárja vagy, hanem a sport egy popsztárja akarsz lenni.
Lewis Hamilton: "Számomra mindig a Formula-1 az első, a célom, hogy én legyek a történelem legjobb versenyzője. Ez sok odaadást igényel. Ismerek olyan híres embereket, akiket érdekel a Formula-1 és akik eljönnek a helyszínre, hogy megnézzék a versenyeimet. Nem tudom, hogy ez egyeseknek miért okoz problémát. Talán az a baj, hogy nagyon sok irigy ember van. Nevetséges, hogy néhányan azt hiszik, hogy csak egy celeb akarok lenni. Különben is, az embereknek nem mindegy, hogy mit csinálok?"
Az utóbbi időben sokat beszélnek arról, hogy a Red Bullhoz mész. El tudod képzelni, hogy valaha is elhagyod a McLarent?
Lewis Hamilton: "Nem, nem tudom elképzelni."
|